Van két formáció, az egyikben egy író/költő és egy zenész, a másikban egy író, egy énekes lány és egy gitáros fiú. Utóbbi kettő a Blahaluisiana zenekar csodás hangú énekesnője, Schoblocher Barbara és a zenekar gitárosa, Jancsó Gábor.
Mindkét felállás külön-külön is járja a maga útját, de a 16. Kortárs Művészeti Fesztiválra Czinki Ferenc összehozta ezt a két csapatot, és úgy tűnik, nem ez volt az utolsó közös fellépésük. Dés Andrást, Babiczky Tibort és Czinki Ferencet kérdeztem arról, hogy a két formáció között milyen kapcsolódási pontok vannak, és azokból hogyan jött létre ez az előadás?
Babiczky Tibor: „Az elsődleges kapcsolódási pont Dés András és köztem van. Idén januárban kértek fel minket a Text & Jazz Irodalmi dzsesszbár sorozatra, amiben kortárs íróknak kellett maguk mellé zenészeket választani. Minden író választott magának valakit, nekem pedig azonnal ő jutott eszembe. Már a Both Miklós-féle Folkside-ból ismertem Andrást, aki ott oszlopos tag volt akkor, én pedig szövegíró voltam náluk. Már az első közös estünk után mindkettőnknek az volt az érzése, hogy ezt tök jó lenne folytatni. Azóta volt már két fellépésünk és remélem, még lesz is.
A másik kapcsolódási pont az volt, amikor Czinki Ferinek megjelent az Egy kocsma város című könyve, és a pozsonyi bemutatóra engem kért fel, hogy moderáljak. Ő oda akkor már a Blahaluisiana két tagjával, Barbival és Jancsóval érkezett. Ismertem őket, mert megy a Petőfi rádióban egy műsorom, ott készítettem velük interjút. Itt aztán végképp összeért minden.
Pozsonyban sikerült egy baromi jó hangulatú, felszabadult estét összehoznunk. Akkor a Feri felvetette, hogy ezt folytatni kéne, de ne úgy, hogy én moderálok, hanem találjuk ki, hogyan lehetne összekapcsolni a két felállást. Nem sokkal később szólt, hogy itt van ez a Kortárs Művészeti Fesztivál, mi lenne, ha ez volna az az alkalom, amikor ezt a két egységet összehozzuk. Úgyhogy, ez lett. Így szövődött össze ez a két szál.”
Czinki Ferenc:„Tibor már elmondta, hogy egyik ilyen közös pontunk Pozsony. De vannak más kapcsolódási pontok is a dolgaink között, még ha elég kontrasztosak is. Például a kocsma és bűn tematika, ami mind a kettőben megvan. Nála a bűn van túlsúlyban és a kocsma csak eszköz, nálam a kocsma van inkább, és a bűn kevésbé mutatkozik meg, de azért benne van. Ezért gondoltuk, hogy ezek a dolgok nagyjából összefűzhetőek, ha laza szálon is, de összefűzhetőek. A zene, az ugye adja magát; van egy énekes lány, van egy gitáros srác és van egy ütős zenész mindemellett – ez működőképes így, ki tudják egészíteni egymást.”
Dés András: „Abból kiderült, amit Tibor mondott, hogy én aztán teljesen a körön kívülről érkeztem. Tibornak voltak a többiekkel kapcsolódási pontjai, nekem ő a kapcsolódási pont. Senkit nem ismertem előtte. Ezért valóban voltak bennem kétségek, hogy ez vajon hogyan fog működni. Gondoltam, hogy valahogyan fog, de azt, hogy ennyire klassz lesz, és ennyire összeáll egy egésszé, azt nem gondoltam volna.
Amellett, hogy tényleg sok szempontból különböző, amit külön-külön csinál a két alkotópáros. Valahogy úgy éreztem, hogy Tiborral együtt én beleállok ebbe a nagy, kozmikus magányba és ők pedig végig társas létet folytatnak. És pont ettől van a dologban valami izgalmas feszültség, miközben a témák, amikről az írások szólnak, mégis adnak az egésznek egy koherens egységet. Bár a Blahaluisiana a zenét egészen más végéről fogja meg, mint én, de egyszerűen annyira tehetségesek és olyan jó ízzel képviselik azt, amit játszanak, hogy ettől nagyon jó érzés volt velük játszani.”
Babiczky Tibor: „Egy kicsit szerintem mindenkiben – bennem is, Andrásban is, volt némi feszültség, vagy tartás attól, hogy vajon ez a két külön világ össze tud-e érni, vagy egy rossz értelemben vett eklektikus előadás lesz belőle. De végül szerintem egy nagyon jóféle feszültség kerekedett ebből, ahogy kijött az, hogy mind a két térfél más-más eszközökkel dolgozik. De szerencsére ezek nem gyengítették, hanem inkább erősítették egymás hatását. Úgyhogy, lehet, hogy ezt is folytatni kell. Sőt, biztosan kellene még egy-két ilyen est.”
Czinki Ferenc: „Persze, nem lehetett tudni, hogy működni fog-e vagy sem, minthogy nem próbáltuk ki még soha közönség előtt, de azt gondolom, hogy a fehérvári közönség előtt ezt jó letesztelni. Tibi is fehérvári születésű, Barbi is itt tanult, Jancsó is fehérvári, én is itt élek – jó volt ezt itt bemutatni. De nem nekünk kell eldönteni, hogy kívülről nézve vajon jól működött-e. Én belülről nagyon jól éreztem magam.”
Fotó: Oláh Gergely Máté
