55 éves a Szabad Színház

A fesztivál idején ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Szabad Színház: május 17-19. között előadásokkal, kiállításokkal mutatják be az egykor VIDEOTON Színpad néven alapított társulat múltját és jelenét A Szabadművelődés Házában.

55 éves a Szabad Színház

A rendezvény nyitányaként újra előadják egy 1980-ban született klasszikus produkciójukat, Boldizsár Péter Félálmaink című drámáját. A három nap során két premiert tartanak a Kortárs Fesztivál keretében, zenés interaktív programmal szórakoztatják a résztvevőket, és természetesen szülinapi lakomát is rendeznek.

Színházi események a fesztiválon »