Ismét virágba öltözik Székesfehérvár

Városunkban immár hagyománya van a Pünkösdi virágálomnak, amely nevéhez hűen az egész Belváros arculatát megváltoztatja néhány napra azzal, hogy ötletes virágkompozíciókkal „öltözteti fel” a köztéri alkotásokat és több középület bejáratát. Május 17-én 16 helyszínt díszítenek a helyi virágkötők es a programhoz csatlakozott oktatási intézmények.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak a pénteken 17 órakor a Szent István-szobortól induló sétára, ahol nemcsak a zsűri, hanem az érdeklődők is meghallgatják az alkotókat és közösen járhatják végig a virágba borult történelmi helyszíneket. A 2013-as Szent István Emlékév tiszteletére idén módosult és ki is egészült a feldíszítésre kijelölt helyszínek száma.

Pünkösdi virágálom

A séta helyszínei:
1.    Sidló Ferenc: Szent István lovas szobor           (Megnyitó)
2.    Nagy Lajos szobra a Karmelita, szemináriumi templom oldalán, Kossuth utca
3.    Medgyessy Ferenc: Táncosnő, Kossuth utca
4.    Városháza Kossuth utcai kapu, erkéllyel
5.    Géza fejedelem szobra, Géza fejedelem tér
6.    Szent Anna-kápolna bejárata
7.    Pátzay Pál: 10-es huszárok emlékmű, Városház tér
8.    Szent Imre, Barátok templom kapu, Városház tér
9.    Hiemer-ház kapu, Oskola u 2-4.
10.    Szent Imre-szobor, Oskola u.
11.    Püspökség kapu erkéllyel, Városház tér
12.    Medgyessy Ferenc Török kút, Városház tér
13.    Országalma, Városház tér
14.    Városháza kapuja erkéllyel
15.    Nemzeti emlékhely zászló, Pipo-torony
16.    Romkert bejárat, Nagyboldogasszony templom, Koronázó tér