Friedrich Schiller:

Don Carlos

drámai költemény
Fordította: Vas István

Szereplők:

II. Fülöp, spanyol király: Gáspár Sándor
Posa márki, máltai lovag: Cserhalmi György
Don Carlos, a trónörökös: Nagy Péter
Valois Erzsébet, a spanyol király felesége: Földes Eszter
Eboli hercegnő, a királynő udvarhölgye: Varga Gabriella
Alba herceg: Sághy Tamás
Domingo, a király gyóntatóatyja: Kricsár Kamill
A főinkvizítor: Derzsi János
Lerma gróf, a testőrség parancsnoka: Tűzkő Sándor
Olivarez hercegnő, főudvarmesternő: Závodszky Noémi
Mondecar márkinő, udvarhölgy: Váradi Eszter Sára
Don Raimundo de taxis, főpostamester: Juhász Illés
Ferja herceg, aranygyapjas lovag: Kozáry Ferenc

Díszlet- és jelmeztervező: Vereckei Rita
Zene: Horváth Károly
Dramaturg: Hársing Hilda
Produkciós asszisztens: Németh Mariann

Rendező: Bagó Bertalan

Don Carlos a szabadság és az önkényuralom elleni lázadás szimbólumává vált, mióta Schiller monumentális drámai költeménye 1787-ben nyomtatásban megjelent. Schiller remekművének központi figurája azonban nem a címszereplő, a boldogtalanul szerelmes spanyol infáns, akitől apja elrabolta a menyasszonyát, sokkal inkább Posa márki, az önfeláldozó, szolgálatkész jóbarát, az elvakult idealista, aki semmiféle cselszövéstől nem riad vissza, hogy helyreállítsa az emberiség elvesztett méltóságát és kivívja a gondolat szabadságát, de még inkább az öregedő Fülöp király, aki hatalmától megmerevedve és kétségeitől tébolyultan, magányosan ül trónján, féltékenyen óvja koronáját és feleségét még saját fiától is. Az ő kezeik között Don Carlos, a lánglelkű, romantikus ifjú csak áldozat lehet.

Share on Tumblr