Közelebb a nézőkhöz

A Vörösmarty Színház az idei fesztiválon a szerzőket és a népszerű művészeket egyaránt igyekszik közelebb vinni a nézőkhöz.

Négy olyan közönségtalálkozót is szerveznek a műsoron lévő előadásokhoz kapcsolódóan, amelyeken a nézők a produkciók alkotóival, szereplőivel találkozhatnak, bepillantást nyerhetnek a műhelymunkába és a szerzőket is sajátos szemszögből ismerhetik meg. A beszélgetéseket Matuz János, a teátrum művészeti intendánsa moderálja.

Móricz Zsigmond: Pillangó

Móricz Zsigmond: Pillangó

Május 14-én, szerdán 17 órakor a Kozák András Stúdiószínpadon Kortársunk, Móricz címmel a Pillangó című előadást veszi górcső alá Horváth Csaba, az előadás rendezője és három szereplője, Törőcsik Franciska, Kádas József és Krisztik Csaba.

Pownall: Mesterkurzus

Pownall: Mesterkurzus

Bukta Imre: Másik Magyarország

Bukta Imre: Másik Magyarország

Május 15-én, csütörtökön 17 órakor filmvetítés is kapcsolódik az ugyancsak a stúdiószínpadon rendezett eseményhez, amelynek témája Pownall Mesterkurzus című színműve lesz: a beszélgetés előtt a darab látványtervezője, Bukta Imre Másik Magyarország című filmjét vetítik le. A beszélgetés vendége Bukta Imre képzőművész, a magyar kortárs képzőművészet egyik vezető alakja és a darab rendezője, Cserhalmi György.

Bulgakov: A Mester és Margarita

Bulgakov: A Mester és Margarita

Május 16-án, pénteken 17 órakor a teátrum legfrissebb bemutatója, A Mester és Margarita kerül terítékre a stúdiószínpadon: a Kortársunk, Bulgakov című beszélgetés vendégei Hargitai Iván, az előadás rendezője és három szereplője, László Zsolt, Egyed Attila és Törőcsik Franciska lesznek.

Shakespeare: Lear király

Shakespeare: Lear király

Május 18-án, vasárnap 20.30 órakor a Cyrano Cafféban, a Lear király előadása után mi másról beszélhetnének az alkotók, mint erről a darabról és szerzőjéről. A Kortársunk, Shakespeare című beszélgetésben Bagó Bertalan, az előadás rendezője, valamint négy szereplője, Gáspár Sándor, Cserhalmi György, Földes Eszter és Radnay Csilla vesz részt. (Ez utóbbi beszélgetés betegség miatt elmarad.)

A teátrum előadásai a fesztivál idején:

 

Nagyszínpad (Fő utca 8.):

Május 12., hétfő 19.00 Don Pasquale. A Magyar Állami Operaház előadása. (bérletszünet: 3500–4300 Ft)

Május 13., kedd 17.00 Koldus és királyfi (musical) Rendezte: Szurdi Miklós. (Görkori bérlet)

Május 14., szerda 18.30 A Mester és Margarita (álomképek) Rendezte: Hargitai Iván. (Vasvári bérlet)

Május 16., péntek 18.30 A Mester és Margarita (álomképek)  (Egri bérlet)

Május 17., szombat 18.30 A Mester és Margarita (álomképek) (Kozák bérlet)

Május 18., vasárnap 17.00 Lear király (tragédia) Rendezte: Bagó Bertalan. (Thália tenyerén bérlet)

 

Pelikán Kamaraszínház (Kossuth L. u. 15.):

Május 12., hétfő 15.00 Kincsek szigete (zenés mesejáték) Rendezte: Matuz János. (Maugli 1 bérlet)

Május 14., szerda 15.00 Kincsek szigete (zenés mesejáték)  (Maugli 2 bérlet)

Május 15., csütörtök 15.00 Kincsek szigete (zenés mesejáték) (Maugli 3 bérlet)

Május 16., péntek 15.00 Kincsek szigete (zenés mesejáték) (Maugli 4 bérlet)

 

Kozák András Stúdiószínpad (Fő u. 8.):

Május 18., vasárnap 19.00 Molière: A fösvény (komédia) Rendezte: Hargitai Iván. (bérletszünet: 2800 Ft)