Egy est Ujj Zsuzsival

Ujj Zsuzsi 1985–1991 között készült fotóiból nyílik kiállítás május 21-én, csütörtökön 18 órakor A Szabadművelődés Házában. A kiállításnyitót két koncert követi: 20 órakor a Puszi együttes, 21 órakor a Csókolom zenekar csap a húrok közé.

Ujj Zsuzsi, költő, performer, előadóművész, a magyar zenei és művészeti underground különleges alakja. Eddigi életművében a vizuális művészetek, a zene és az írott szövegek, a költészet egymás mellett, vagy egybefonódva jelennek meg. A korai, főleg 80-as évekből származó performansz fotóinak képi világa és mondandója nem illusztrálja a már ekkoriban is születő verseket, szövegeket, hanem azokkal egyenrangúak, saját, ráadásul nagyon is erőteljes, önálló világot teremtenek. A ma már elfogadott, sőt divatos nőművészet fogalma valahol az ő munkásságával egyidejűleg jelenik meg Magyarországon, de különbözik a mára inkább jellemző fogalmi, teoretikus művészeti magatartástól.

Képzőművészeti munkái kizárólag fekete-fehér, általában nagyméretű – fotókra, illetve mozgóképes művekre korlátozódnak. 1992 óta felhagyott e tevékenységével, azóta verseket és dalokat, valamint nem publikus szövegeket ír. A Csókolom együttes énekes dalszöveg szerzőjeként 1994-ben, 1995-ben, 2000-ben és 2006-ban publikálta zenei felvételeit.

A rendezvényen megvásárolható a MissionArt Galéria kiadásában 2012-ben megjelent Versek és dalok című (szerk.: k. kabai lóránt) kiadvány (Ujj Zsuzsi első kötete), valamint a tanulmányok mellett gazdag képanyaggal ellátott Fotósmunkák 1985-1991 című életmű katalógus.

Csókolom

A kiállítás megnyitója után – jó idő esetén a szabadban – nyolc órakor a Puszi együttes (Tóth Gábor (TG.Lupin) – scratch, billentyű; Tóth Márton – billentyűk; Neményi Zsolt – dob; Géresi László – basszusgitár, gitár; Spenót Tóth Zoltán – gitárok) lép színpadra, kilenckor ugyanez a csapat Ujj Zsuzsival kiegészülve, Csókolom zenekar néven folytatja a koncertet.

További információk és a kiállítás katalógusa a műsornaptárban »