A huszadik századi magyar képzőművészet méltatlanul elfeledett alakja, sajátosan különleges, magának való, zárkózott ember volt – így jellemezte Perei Zoltán grafikust Arató Antal címzetes igazgató a művész zeneszerzőkről készített portrémetszeteiből nyílt tárlat mai megnyitóján. A kiállítás június 3-ig látható a Vörösmarty Mihály Könyvtár zenei és számítógépes részlegében.

Perei Zoltán 32 évesen állított be rajzaival a Képzőművészeti Főiskolára, ahol felvették rendkívüli hallgatónak. Már ott elkötelezte magát a fametszet-készítés mellett, abból is a legnehezebb technikát, a lapdúcot választotta. Ez különösen nagy figyelmet követel, ha ugyanis a dúc készítése közben megszalad a véső, tönkremegy a minta, újra kell kezdeni a munkát.

Hiába volt azonban tehetséges, már a főiskolán is látszott: Perei Zoltán nem tud megfelelni a kornak, a szocialista realizmus elvárásainak. Diplomáját 1950-ben vette át, de művészi alkotás helyett játékokat gyártott. Ennek persze később hasznát vette – jegyezte meg Arató Antal: Perei 1956-ban emigrált, Angliában telepedett le, és a játékgyártással szerzett pénzből vett fadúcokat, amelyekkel aztán újra kezdte művészi pályáját. Két kiállítása is volt, és megismerkedett Buday György grafikussal, az ő ajánlására kérték fel a művészt a Szent Péter esernyője angol kiadásának illusztrálására – említette érdekességként a grafikust személyesen is jól ismerő Arató Antal, aki a hetvenes években találkozott először az akkor már hazatelepült, a szülői házban önellátásra berendezkedett, szinte szerzetesi magányban élő, rendíthetetlen hittel és konoksággal dolgozó művésszel.

Az ÉS-ben jelentek meg Perei egyedi hangulatú grafikái, amelyek felkeltették a figyelmét. Levelet írt a grafikusnak, aki nagy meglepetéssel vette az érdeklődést, mert mint írta: „… eddig nem nagyon voltak kíváncsiak a munkáimra. Bár lehet, hogy ebben én is hibás vagyok…” – vallotta meg, Perei ugyanis utált minden, a kiállítás szervezéssel, rendezéssel kapcsolatos intéznivalót. Arató Antal átvette ezeket tőle, jászberényi könyvtárigazgatósága idején több tárlatot is szervezett, amelyeket szinte mindig Supka Magdolna, a magyar művészettörténet nagyasszonya nyitott meg, ő szintén nagyra tartotta Perei munkásságát, fontos feladatának tartotta a Pereihez hasonlóan elfeledett, kevéssé értékelt tehetségek megismertetését a közönséggel.

Perei Zoltán – akiről saját feljegyzései alapján tudható: szinte minden nap dolgozott, alkotott – több fametszetsorozatot is készített pályája során: történelmi portrék, hangszerek, épületdíszek, múzeumi műtárgyak is megihlették. A zeneszerzőkről készült sorozata több mint kétszáz darabból áll, ezeket eddig még sosem állították ki – hangzott el a megnyitón, ahol azt is megtudtuk: Perei a művek készítése idején rendszeresen járt a Szabó Ervin Könyvtárba, ahol sokat olvasott, komoly kutatómunkát végzett. Korabeli képek, metszetek alapján dolgozott, azokat teljesen újratervezve, -értelmezve. A képek igen különbözőek: van közöttük portré, de egész alakos ábrázolás is, hangszerrel vagy valamilyen bútor mellett ábrázolva a zeneszerzőket. Mindegyiken van valami, ami egyedivé teszi a metszetet: egy mozdulat, egy gesztus, egy vonás az arcon, a fekete és a fehér aránya a képen, a feliratok elhelyezése – különleges minden egyes darab, hangsúlyozta Arató Antal, aki egy portréinterjúból idézve a saját maga megfogalmazta mondattal így jellemezte Perei Zoltánt: „Jól és még jobban dolgozni, más nem érdekel.”

Fotó: Igari Balázs