15. Jam-Bory-Vár

A Kortárs Művészeti Fesztivál legnagyobb eseménye minden évben a MéhKasAula és a Bory-vár közös szervezésében zajló, az egész várat elfoglaló összművészeti piknik.

Jam-Bory-vár
A kisfesztivál idén is gyerekprogrammal indul május 25-én, szombaton 16 órakor: a Bélaműhely különleges, saját készítésű hangszerei nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára izgalmasak. 17 órakor a csaknekedkislány tánczenekar csap a húrok közé, a 18 órai hivatalos megnyitó után pedig egy különleges hibaista kiállítás részesei lehetnek a jelenlévők. 19 órától a Zombori zenekar veszi birtokba a színpadot: vendégzenészek közreműködésével mutatják be Megbolondult a világ című lemezüket.

20 órakor a Prospero Színkör improvizációs előadása, a Stílus- és helyzetgyakorlatok következik, amelynek története elsősorban a nézőkön múlik, hiszen a társulat a közönség által az adott pillanatban megadott helyzetekre, figurákra, szövegekre rögtönöz jeleneteket. 20.50-kor a Korai Öröm lép színpadra, 22 órától pedig Molnár Hajnalka és a PirKompánia tűztánc és zsonglőr egyesület kápráztatja el a közönséget.

A kiemelt programok mellett számos egyéb rendezvény is zajlik a várban, amelyet sötétedés után a MéhKas Dia Projekt fest meg fénnyel. Záróra után a Bory-vártól az Alba Volán különbuszai díjtalanul szállítják át a közönséget a városközpontba. Rossz idő esetén a kisfesztivált A Szabadművelődés Házában rendezik meg.

Részletes program »