Ismét művészkönyvek

Nagyszabású nemzetközi művészkönyv-kiállítást rendez a Szent István Király Múzeum és a Városi Képtár – Deák Gyűjtemény; a tárlatot Konrad Korabiewski (PL/DK/IS) multimedia művész performansza nyitja meg május 18-án, szombaton 16 órakor a Szent István Király Múzeum Megyeház utca 17. szám alatti kiállítóhelyén, az egykori Babaház épületében.

MűvészkönyvA székesfehérvári Szent István Király Múzeum 1987-ben rendezte meg az I. Nemzetközi Művészkönyv-kiállítást. Ezzel a múzeum olyan területre lépett, olyan területet igyekezett felfedezni és a közönségnek bemutatni, amely világszerte évtizedek óta az érdeklődés középpontjában állt, Magyarországon azonban csak a 80-as évek folyamán indult fejlődésnek.

A beérkezett közel 400 művészkönyv kitűnő áttekintést nyújtott a műfajról, megjelentek mindazok az áramlatok, amelyek a művészkönyv jelenét meghatározták, de képet adtak a világban jelenlévő művészeti-vizuális gondolatokról és törekvésekről is. A kiállított művekből a művészek 240 alkotást ajándékoztak a múzeumunknak, így alakult ki az ország első múzeumi művészkönyv-gyűjteménye.

Az első sikeres kiállítást további kiállítások követték 1994-ben, 2000-ben és 2006-ban. A gyűjtemény folyamatosan gyarapodik, jelenleg mintegy 1500 munkát tartalmaz (körülbelül 60 magyar és 500 külföldi művész alkotását), melyeket főként az alkotók ajándékoztak a múzeumnak.

Az idei, V. Művészkönyv-kiállítással párhuzamosan a 2006-os kiállításról 16 nagyméretű printet is láthat a közönség a Városház téren, a fák körüli rácsokon.

Részletek a programajánlóban »