Halálosan komoly örömzene

A 17. Kortárs Művészeti Fesztivál programsorozatát 2016. június 3-án, pénteken este hat órakor az ef. Zámbó Happy Dead Band koncertje nyitja meg a Pelikán Udvarban, rossz idő esetén a Pelikán Kamaraszínházban. Rövid koncertajánlónk következik.

Az ef. Zámbó Happy Dead Band alternatív rockegyüttest ef Zámbó István képzőművész és zenész, az egykori A. E. Bizottság nevű együttes tagja alapította. A Happy Dead Band házibuliegyüttesként már a Bizottság megalakulása előtt, az 1970-es években létezett. Koncertjeiken saját szerzeményeiken kívül a 60-as, 70-es évekből származó, örökzöld jazz, blues és rock dalokat is játszanak. Az együttesvezetővel Rosta Helga beszélgetett.

ef. Zámbó István (Fotó: koncert.hu)

– Mit jelent a zenekar neve, a Happy Dead Band? Van-e jelentősége a névnek?

– Igen, a név az élet és a halál ellentétes jelentésű szimbólumainak feloldását jelenti. Mert boldog halál, ugye, nincs, de mi mégis, mindhalálig örömzenélünk. És ez halálosan komoly, ez a mindhalálig tartó örömzenélés. Már 30 éve játszunk az infantilis eklektika jegyében, és mindenféle zenei műfajban. Játszunk jazz-rockot, feldolgozásokat, a 80-as évek alternatív zenéinek feldolgozásait és saját dalokat is.

– Készül új lemeze a zenekarnak?

– Az új lemez mindig folyamatban van. De azt tudni kell, hogy iszonyú lusta a zenekar, nagyon keveset próbálunk. Ennek ellenére állandóan tervben van egy új lemez, a harmadik. A legutóbbi lemezünk két éve jelent meg, Metastabil címmel.

– Mire számíthat a mai közönségük?

– Jazzes feldolgozásokkal kezdjük a koncertet, majd saját számokkal jövünk. Ezek között lesz egy-kettő a régi formációkból, például az A.E. Bizottság számait is belefűzzük majd ebbe a zenei koktélba.

– Többször jártak már Székesfehérváron, milyen itt játszani?

– Igen, többször játszottunk már Székesfehérváron, legutóbb tavaly. A régmúlt hagyományai miatt is szívesen megyünk. Emlékszünk még a 70-es évek kiállításaira, de a 80-as években is többször játszottunk ott, kiállításnyitókon is. Egyszer a régi Hiemer-házban is. Én rendszeresen részt vettem a Tóth Pista által szervezett Faszobrász Szimpóziumokon is. Volt olyan, hogy Pista látványfaragást rendezett a belvárosban, amikor az utca közepén faragtunk szobrokat. Nagyon látványos produkció volt! Hát, igen, nagy motorja volt ő a város kulturális életének! Nagy örömmel megyünk most is.

– Üzen valamit a székesfehérvári közönségnek?

– Drukkoljanak a jó időnek, hogy szabadtéren játszhassunk!