Száll a kakukk fészkére

McMurphy, a zabolázhatatlan elítélt elmezavart szimulálva a börtönből átköltözik az elmegyógyintézetbe, hogy rabságát egy fokkal kíméletesebb körülmények között tölthesse le. Nem számít rá, hogy Ratched főnővér személyében rafináltabb zsarnokkal kerül össze, mint eddigi életében bárhol, bármikor.

A Ken Kesey kultikus regényéből készült színpadi adaptációt nagy sikerrel játssza a Vörösmarty Színház, és most a Kortárs Művészeti Fesztivál keretében is látható, június 7-én, kedden 19 órától. A produkciót Horváth Csaba állította színpadra Sághy Tamás, Varga Gabriella, László Zsolt, Krisztik Csaba és Derzsi János főszereplésével. Az előadás előtt, 17.45-től az alkotókkal találkozhat a közönség a teátrum kávézójában.

Száll a kakukk fészkére

„A dolog úgy áll, cimborák, hogy belekeveredtem egy pár bunyóba a sitten, és a bíróság úgy döntött, hogy pszichopata vagyok. Na, én se ellenkeztem” – mondja McMurphy, aki csak rövid időt kíván eltölteni az elmegyógyintézet „szállodai” körülményei között. Addig is úgy dönt, feldobja kicsit a hangulatot odabent – csakhogy nem számol a főnővérrel, aki a diktátorokat megszégyenítő kegyetlenséggel uralkodik a betegek felett…

A félig indián származású Ken Kesey (1935–2001) fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet, amelyből színpadi és filmes adaptáció is készült – Miloš Forman öt Oscarral díjazott filmje Jack Nicholson felejthetetlen alakításával lett alapmű.

További információk a programajánlóban »

szallakakukk_web