Fényérzékenység címmel nyílt kiállítás az Új Magyar Képtárban. Szolnoki Szabolcs képeit Bordács Andrea művészettörténész mutatta be a látogatóknak, közreműködött Vízer Dániel jazzénekes.
Szolnoki Szabolcs Székesfehérváron élő fiatal festőművész képei fura látomások. Látomások, mivel az amúgy statikus jeleneteknek a többnyire elnagyolt, lazúros festésmód álomszerű sejtelmességet kölcsönöz. A valóság és a képzelet határán billegő történetekben a hiány, a nem jelen lévő dolgok hangsúlya meghatározó. A hiány többnyire az ember hiányát jelenti. Az alapjaiban ember lakta, uralta tereket inkább a növények és az állatok veszik finoman birtokba. Műfajilag nehezen besorolhatók, noha többnyire dominál rajtuk a szobabelső, egy berendezett tér, azaz az enteriőr vagy épp egy alig észrevehető zsáner. Terei divatos bútorokkal berendezettek, melyekben domináns szerepet kapnak az ülő alkalmatosságok és a növények.
Vízer Dániel, Szolnoki Szabolcs és Bordács Andrea
Szürreális jeleneteinél gyakran nem eldönthető, hogy a humornak vagy épp a drámának lehetünk szemlélői. Szolnoki az emberi lét konfliktusait finom utalásokkal fogalmazza meg képein.
Munkáit sokszor átszövi egyfajta finom vágyakozás, szereplői kitekintenek a képek teréből, a mesterséges környezet és a benne élők viszonya megbomlik és véletlenszerűvé válik. Az alakok néhol fátyolszerűvé, áttetszővé, jelzésszerűvé válnak, nem uralják saját életterüket.
„Úgy gondolom, hogy a kortárs festő nem mentesítheti magát a körülötte lévő világ hatásaitól, társadalmi feszültségektől. A hangulatok, az érzelmek keresik és megtalálják az útjukat a festményhez. Mindez a témától független, nem számít más, csak a kifejezés. Maguk a címek is képesek többletjelentést adni, de ez a funkciójuk nálam másodlagos. A képeim egyenként egy-egy történetet mesélnek el, de összefüggő, organikus egészet is alkotnak. Maga a dokumentálási célzattal történő festés hidegen hagy, engem a lelki természetű dolgok ábrázolása érdekel. Képeimet csak nagy vonalakban tervezem meg, hagyom, hogy festés közben a kezemet a pillanatnyi és a mindent körbelengő hangulat vezessen, így a festmény az irányított véletleneknek is köszönheti létezését” – mondja munkáiról Szolnoki Szabolcs.
„Festészete egyfajta azonosságot mutat a fotózással: ahogy a fotónál a fény hiánya, vagy a fény érzékeltetése rajzolja ki a fókuszpontba állított témát, úgy Szolnoki festészetében a “fényezéssel” irányítja a néző figyelmét egy-egy sajátos élethelyzetre, személyre, tárgyra, történetre.” – jellemzi a kiállítás képeit Izinger Katalin, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze
A kiállítás 2016. június 19-ig látogatható, keddtől vasárnapig 10–18 óráig.
Képeink a megnyitóról
Fotó: Lőrincz Miklós
