Nagybányától Picassóig

Szakolczay Lajos Nagybányától Picassóig – válogatott művészeti írások és Szakolczay levelesládája című könyveit mutatják be június 6-án, hétfőn 17 órától a Vörösmarty Teremben. Köszöntőt mond Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, közreműködik Faragó Laura Magyar Örökség díjas énekművész, a szerzővel Arató Antal címzetes könyvtárigazgató beszélget.

Szakolczay Lajos Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus – tíz év kihagyással, amíg az Új Írás és a Budapest rovatvezetőjeként dolgozott – 17 évig, 2005-ig a Kortárs szerkesztője volt. Számos tanulmánykötete mellett több (Csoóri Sándor, József Attila, Bartók Béla) versantológiát szerkesztett. Szerkesztette Szilágyi Domokos, Dsida Jenő és mások köteteit, interjúkötetet jelentetett meg Csoóri Sándorról, Nagy Gáspárról. Kutatási területe elsősorban a hazai és határon túli magyar irodalom és művészet. Több mint másfél évtizede állandó előadója a székesfehérvári A határon túli magyar irodalom napjai c. rendezvénysorozatnak. Hetvenöt éves – számos kitüntetése után ebben az évben Széchenyi-díjjal ismerték el munkásságát.

További részletek a műsornaptárban »

Nagybányától Picassóig