A társadalom peremén

Akit kevésbé szeretnek, soha sem tudja pontosan, miért is szeretik őt „kevésbé”. A világ igazságtalanságát okolja, vagy az emberek érzéketlenségét, holott valójában érzelmi intelligenciájának fejletlensége; önzése és beszűkültsége miatt kerüli őt mindenki. Mert bizony kerülik. Nem szívesen állnak vele szóba. Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.

Nehéz ajánlót írni egy olyan produkcióról, amelyről már írás közben tudjuk, hogy nem lehet bejutni rá, hiszen már minden jegy elkelt a Vörösmarty Színház sikeres előadására, amely június 8-án, szerdán 19 órakor látható a Kozák András Stúdióban. A siker nem véletlen, hiszen a Szutyok a jelenkori magyar társadalom egyik legégetőbb problémáját veszi célba a maró irónia és a pofátlan nevettetés nyílvesszejével, hogy ömöljön ki az előítélet, a mindennapi rasszizmus és a társadalmi érzékenységgel való visszaélés. A darab humorral és szellemes történetvezetéssel mesél a társadalom peremére szorultak problematikájáról.

Szutyok

A főszereplőt, Rózsit barátnőjével, Anitával együtt egy falusi házaspár fogadja örökbe, miután megtudják, hogy az asszonynak nem lehet gyereke. Igazából, mint a legtöbb örökbefogadó, csecsemőt szeretnének, ám a véletlenül megpillantott vadóc kamasz lányt nem tudják otthagyni. A lány barátnője pedig cigány. A falu megpróbál felülemelkedni az előítéleteken, de utóbb bebizonyosodik: az előítélet alapja a tapasztalat.

A színház kortárs leltár” műfaji megjelölést adott a darabnak, hiszen Pintér Béla műve anamnézis jelenkori társadalmunk állapotáról. Fontos problémákból beszél, tisztességes intonációban, felelős művészi interpretációban. A darab 2010-ben született, Szegeden, a XX. Thealter Fesztiválon debütált a Pintér Béla Társulat előadásában, hatalmas sikerrel, most pedig talán még aktuálisabb, mint amikor íródott.

További információk a programajánlóban »

Szutyok