Rovat: Színház

Vadvirág

Sárkányok és vadvirágok

Az Ébrenálmodók Rituális Színház tagjait a sok éves barátságon kívül a közös érdeklődési kör is összekapcsolja. Legújabb darabjukban, a Vadvirágokban, amelyet június 9-én, csütörtökön 20 órakor A Szabadművelődés Házában bemutatnak, a XXI. század embere által átélt konfliktusok állnak a középpontban. Az együttesről és a produkcióról Nagy Mihály, a csoport vezetője beszélt Rosta Helgának.

Száll a kakukk fészkére

Száll a kakukk fészkére

McMurphy, a zabolázhatatlan elítélt elmezavart szimulálva a börtönből átköltözik az elmegyógyintézetbe, hogy rabságát egy fokkal kíméletesebb körülmények között tölthesse le.

Szutyok

A társadalom peremén

Rózsit barátnőjével, Anitával együtt egy falusi házaspár fogadja örökbe, miután megtudják, hogy az asszonynak nem lehet gyereke. Igazából, mint a legtöbb örökbefogadó, csecsemőt szeretnének, ám a véletlenül megpillantott vadóc kamasz lányt nem tudják otthagyni.

Mrožek: Nyílt tengeren

Nyílt tengeren

Három jól öltözött férfi sodródik egy kincstári szekrényen, a végtelen szótengerben. S aztán egyszer csak elfogy az élelem… és a három ember arról tanakodik, melyikük legyen az, akit a másik kettő felfal.

Vadvirág

A mozdulatok és a zene ereje

Az Ébrenálmodók Rituális Színház a Vadvirág című produkciót hozza el az idei Kortárs Fesztiválra, az előadás június 9-én, csütörtökön 20 órától látható A Szabadművelődés Házában, jó idő esetén szabadtéren.