Slam Poetry Est

Museum CaféNyitva tartás: hétfő–péntek 12–24, szombaton 14–24, vasárnap 14–22 óráig
Befogadóképesség: 120 fő
Minden jegy elkelt!

 

20.30–21.00 Székesfehérvári Slam Poetry

Ha csütörtök, akkor slam poetry és miért lenne ez másképp a 16. Kortárs Művészeti Fesztiválon? A székesfehérvári Slam Poetry 2014-ben jött létre pár fehérvári srác kezdeményezésére. A slam poetry egyfajta modern költészet, ami improvizatív és nem mellőzi a társadalom kritikát, amit a hétköznapi emberek otthon megbeszélnek a srácok rímbe szedik és el is mondják nekünk, a tisztelt publikumnak. A már jól ismert alapítók Hauser Kristóf, Jack Cooper (Bognár Attila) mellett fellépnek az első városi slam-verseny díjazottjai és résztvevői is: Kádár Ferenc „Holmes”, Horváth Franci, Szert Soma, Horváth Krisztián, Garai Richárd „Tricky Rick”, Szabó Fanni „Plüssi”, valamint Hlinyánszki Doma és Bajnok Áron.

 

21.00–22.00 Akkezdet Phiai

Az Akkezdet Phiai mára a hazai underground hiphop színtér egyik legkimagaslóbb szereplőjévé vált. A 2003-ban kiadott „Akkezdet” című debütáló lemez meghatározta a további évek magyar hiphop szövegeinek irányát és helyet kapott a „303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című könyv lapjain is. Az irodalmi vonal előtérbe helyezésével új oldalukat is megmutatták a Phiúk. Az év koncertje (2008, ZP), az év klipje (2010, Hisz Sztori), az év albuma (2010, Kottazűr) mellett a Budapest Slam fődíja (2011) is megvan.

Akkezdet Phiai

Ratkóczi Hubával kiegészülve akusztikus felállásban képeznek különleges elegyet a hiphop és a slam poetry elemeinek felhasználásával.

Az AKPH sajátos zenei és szövegvilága elevenedik meg a 16 Kortárs Művészeti Fesztivál alkalmával. Aki még nem látott AKPH fellépést, annak kötelező!

 

22.00–24.00 Vizuál Stylah

A szubkulturális ütemgyártás mellett DJ-zéssel is foglalkozó Vizual Stylah 7 év hallásgyakorlat után megmutatja tudását. A fekete ghetto zenék adta inspiráció lüktetése érezhető műveiben, előadásmódjában.