Tóth József festőművész játékosan groteszk alkotásaiból nyílt tárlat az Igézőben. A június 30-ig látogatható kiállítást a Szabad Színház társulatának performansza vezette be, Börcsök Enikő színművész, a Szabad Színház tiszteletbeli tagjának közreműködésével, a zenei aláfestést a Noémó zenekar szolgáltatta.

Az Igézőből már az esemény kezdete előtt kihallatszott a zene: a Noémó zenekar (Takács Noémi – ének, vokál, gitár, Szabó Dániel Ferenc – dob, ütőhangszerek, ifj. Novai Gábor – billentyűk) muzsikája csalogatta a közönséget az eseményre. A Szabad Színház Tóth László verseiből állította össze a performanszt, az utolsó verset és megnyitó gondolatait Nagy Judit, a Szabad Színház vezetője mondta el:

 Botticelli a festőinasoknak
 
Tudják, fiúk,
legjobb volna, ha így maradhatna,
határolatlannak…
 
De hát ezeknek keret kell.
Tulajdonolni.
Ketrecben madarat.

Ez vers jutott eszembe Tóth József képeiről.

Laci írta, a Tóth… akarom mondani, a Pót, ahogy a gyerekek mondták, mert a Tóthnak akkor még semmi értelmét nem látták.

A rövid nevű embereknek a vezetők és utónevét mindig egyben mondják… megfigyeltétek? Olyan tömören… Tótlaciét is, Józsiét is egyben, Tóthlaci, Tóthjózsi… lehet, hogy azért értenek ennyire ezek a tömörítéshez? Kellenek nekünk ezek a pótok, kellenek ezek a tótok. Akik kimondjak helyettünk… Nem angolul, hanem versül, világul, képül, dalban.

Látod, amit ők látnak? Látod az esendő embert, a pillanatot, a mozdulatot, az eltorzult vigyort, az elkapott tekintetet, a lesütött szemet, az összeszorított szájat, a megránduló szem körüli ráncokat, az üveges tekintetet, a sötét szemgödröt?

Én néha látom, de… te látod, amit én látok?

Látom Józsit is, amint cerkáz, árnyal, kapar, fest, visszaterpentinez, ráfest… szemet szűkít… aztán eszébe jut, hogy takarékra vegye a gulyást, mert kifut… Visszaül, rágyújt, utazik, játszik, hintázik… repülőre ül. Táncol, mint táncol… piruettezik… az ecsetekkel is piruettezik.

Aztán másnap más kedve van. Ráfest. A nő nem piruettezik: felmos… vagy a felmosóronggyal piruettezik. Aztán, ha már minden tiszta, szétfolyik az éterben.

Én így látom, Józsit fejben, amikor fest.

Aztán olvasom:

Tóth Józsi 1988–92-ig a Rippl-Rónai Stúdió meghatározó alakja, majd 1996-tól MAOE – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagja. A 90-es évek során bontakozott ki sajátos humorú, lírai képvilága. Sötét háttérre karcolt grafikai elemekből és érzékeny festői színeffektusokból rajzolódnak ki. Játékosan groteszk motívumai töredéklétet élő, apró kis figurák és a tárgyi világra utaló környezet szürreális áttűnéseiben. Munkáit több egyéni és csoportos kiállításon láthatta már a közönség.

Aztán megállapítom, hogy most jól hazajött, Encivel. mert Enci is itt van otthon MINÁLUNK, ezen a mesés helyen. Hazajöttek. Pajkosan játszani velünk, ahogy Winklerferi, Józsi barátja mondaná, mert velünk még lehet játszani. Önfeledten. Törvényen kívül és belül. harsányan röhögő- vagy sírógörcsben. Hangulataink, emlékeink szerint, amelyek határtalanok…

„…mert tudják fiúk, legjobb volna, ha így maradhatna… határolatlannak…”

De hát ezeknek keret kell… mégpedig hivatalos.

A megnyitó ezen pontján Börcsök Enikő odalépett párjához, Tóth Józsihoz:
„Sajnálatunkra…
Hivatalunk nem adhat Önnek ’Falu bolondja iparengedélyt’.
Forduljon talán más szervekhez…
Mestervizsgát egyébként mindenképp kell tennie…”

A kiállítást ezennel megnyitom!