Mi lenne, ha minden bűncselekményről úgy beszélnénk, mint a szexuális erőszakról? – teszi fel a kérdést a Szekér Viktória Not targets című kiállítása, amely május 14-én, vasárnap 16 órakor egy kerekasztal-beszélgetéssel nyílik meg a Városi Képtárban.
A Not Targets egy fikciós női érdekvédő szervezet, amelynek kampánya a My Way or the Highway. A Baranya megyei rendőrség videókampánya során egy kommentelő a megerőszakolt nőkkel kapcsolatban azzal a hasonlattal élt, hogy „ha valaki egy kocsi elé veti magát, akkor ne csodálkozzon, hogy elütik“. A Metropolitan Egyetem (METU) média design szakos hallgatója, Szekér Viktória által megálmodott kampány felvetése az, hogy az áldozathibáztatás elkerülhető lenne, ha a szexuális együttléttel kapcsolatban is kreálnánk olyan alapvető szabályokat, amilyeneket a KRESZ határoz meg a közlekedésben.
A közlekedésben a KRESZ egy olyan szabályrendszer, amely két fő okból is nagyon fontos. A résztvevő sofőrök feltételezik egymásról, hogy a másik is a szabályok szerint közlekedik, így megszülethet a bizalmi elv, hogy mindenki által ismertek a szabályok. Ennek köszönhetően jöhet létre a másik fontos fogalom, a vétlen sofőr fogalma. A Not Targets kampánya a KRESZ-re és a közlekedésre reflektál. Azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha a közlekedésben is tisztázatlan elvek szerint kéne részt vennünk.
Mi lenne, ha nem az lenne a konszenzus, hogy sofőrként megállunk, ha egy – akár szabálytalanul – az úttesten áthaladó gyalogost látunk? Mi lenne, ha gyalogosként a mi felelősségünk lenne, hogy elütnek, még akkor is, ha szabályosan közlekedünk? Mi lenne, ha a társadalom korlátozni kezdene minket, hogy hová mehetünk?
Mi lenne, ha minden bűncselekményről úgy beszélnénk, mint a szexuális erőszakról? Mi lenne, ha minden bűncselekmény áldozatát elkezdenénk hibáztatni?
A kiállításon látható posztersorozat ennek a világnak a megmutatásával hívja gondolkodásra látogatóit.
Szekér Viktória a projektről:
„Amikor a kampányon elkezdtem dolgozni, még biztos voltam benne, hogy sosem fogok nyilvános véleményt nyilvánítani a szexuális bűncselekményekkel és az áldozathibáztatással kapcsolatban. Ez egy védekezés volt a részemről, mert úgy gondoltam, nem tudom felvállalni az ezzel járó terhet, és hogy senkivel sem fogok leállni érvelni ezzel kapcsolatban, mert számomra ez nem kérdés. Teljesen elutasítom azt a gondolatot, hogy egy áldozat hibáztatható az őt ért bántalmazásért. Viszont a mindennapokban olyan sokszor találkoztam ezzel a hozzáállással, hogy szükségesnek éreztem a kampányt…. Azért foglalkozom ezzel a témával, mert szükséges a kommunikáció és szeretnék valamiféle igazságot szolgáltatni az áldozatoknak… Én a művészetet kommunikációnak tartom, egy nyelvnek, amin hatékonyabban és többet lehet megfogalmazni, mint a mindennapokban a szavakkal. Számomra sokat jelent az a plusz motiváció, hogy esetleg valakire hatással tudok lenni…“ (Forrás: metropolitan.hu)
