Blogból a filmvászonra

A Tékasztorik című romantikus vígjátékot vetíti a Barátság mozi május 18-án, csütörtökön 18 órától, vetítés után a mozi vendége a film főszereplője, Bihari Viktória, akinek Goldenblog-díjas blogjából a film készült. A belépés ingyenes, de jegyfoglalás szükséges.

A valós események alapján megírt blogbejegyzésekből született film nagyon személyes, nagyon emberi, de ugyanolyan epizodikus és szétszórt, akárcsak egy blog. A Tékasztorik blog 40 ezer követőt ért el, és Glodenblog-díjat is nyert. A népszerűség révén az író, Bihari Viktória mert nagyot álmodni, és elhatározta, hogy mozit készít a bejegyzésekből. 2016 áprilisában videóüzenetben kérte rajongói segítségét, így végül a film közösségi finanszírozásból jött létre, de mivel nem gyűlt össze elég pénz, a főszereplők – többek közt Csuja Imre és Görbe Nóra – az idejüket adták a filmhez.

A történet középpontjában egy videótéka és annak dolgozója, Viku áll. A negyven felé közeledő lány még mindig szüleivel él, és a munkája sem épp a legtrendibb szakma napjainkban. Nincs forgalom, kevés a vendég, dög lassan telik a munkaidő. Néha betér egy pornófüggő vásárló, egy feszült anyuka vagy épp egy olyan, akinek fogalma sincs mit akar. Viku már a pultra dőlve szenved, amikor egyszer csak betér az „álompasi”, a szexi fogorvos, akire Viku azonnal szemet vet. Ezzel egy időben betér a tékába egy másik úr is, aki viszont Vikura vet szemet.

A kritikusok szerint a filmet bravúrosan megírt párbeszédek jellemzik. A főhős maró gúnnyal és brutális cinizmussal szemléli környezetét, de nem felsőbbrendűséggel: önmagát is beleilleszti vitriolos világképébe.

 A film a programajánlóban »