Havi archívum: 2015. május

A monodrámát Törsök Márta, a Szabad Színház társulatának egyik alapító tagja elő, Vas István fordításában
(Fotó: Molnár Artúr)

Mesék holdfényben

Vágy, boldogság, boldogtalanság – Jannisz Ritszosz görög író, költő Holdfényszonáta című monodrámáját Törsök Márta előadásában láthatja a közönség május 23-án, szombaton 19 órától a Pelikán Kamaraszínházban.

Irtás

Helen Edmundson: Irtás

A Forte Társulat és a Szkéné Színház közös produkciója látható május 21-én, csütörtökön a Pelikán Kamaraszínházban.

Két páros

Guy Foissy: Két páros

Az idei évben nem készült el új bemutatójával a Prospero Színkör a fesztiválra, de 2015. május 16-án, szombaton 19 órakor A Szabadművelődés Házában – több vidéki fellépés mellett – megtekinthetünk egy, a KMF programjában korábban még nem szerepelt darabot.

Kovács Eszter keramikus tárlata

Kovács Eszter keramikus, designer tárlata

A Tinta ad helyet Kovács Eszter keramikus, designer tárlatának, amelyet május 18-án, hétfőn 19 órakor Kocsis Noémi újságíró nyit meg, és május 23-ig látogatható.

Papajcsik Edit

MaNDA, Edit és a Kortárs

Mi kivételesen nem kölcsönzünk a MaNDÁ-tól, hanem gyarapítjuk gyűjteményét: Papajcsik Edit 2014 decembere óta naponta tölti fel a székesfehérvári Kortárs Művészeti Fesztivál dokumentumképeit és az elmúlt évek programjainak leírását.

A Vágtázó Halottkémek életereje

Egy est a VHK jegyében

A 40 éves Vágtázó Halottkémek zenekarról szóló kötet bemutatójára, Barcsik Géza grafikusművész kiállításának megnyitójára és az ezeket követő Kipu és Mamazonas koncertekre invitál az Öreghegyi Közösségi Ház május 22-án, pénteken 16 órára.

Variációk az absztraktra

Variációk az absztraktra

A tárlat a Szent István Király Múzeum tulajdonában lévő Barta Lajos alkotásain és Kemény Judit budapesti hagyatékban őrzött művein keresztül mutatja be a háború utáni évtizedeket. A kiállítást Pataki Gábor művészettörténész nyitja meg május 15-én, pénteken 19 órakor a Csók István Képtárban.

New craft is coming!

New craft is coming!

A Köfém Művelődési Ház már a kezdetektől iparművészeti kiállítással vesz részt a fesztivál programjában. Kiállítóik idén is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett hallgatók, a tárlatot május 19-én, kedden 17 órakor Lipóczki Ákos tanszékvezető, egyetemi docens nyitja meg, és június 5-ig látogatható.